Piroska, egy jóbarátom felesége, ki szintén jó barátom, panaszkodott, hogy miért nem lehet egyszerűen és normálisan élni ebben a társadalomban. A semmiért gürcölünk, mert mindent elmarnak előllünk. Még az állatok is jobbak, mert ha tele a gyomruk odébbállnak. Bár néha elrejtik a zsákmányt, de ennyi. Ám az ember felhalmozza magának, amihez csak hozzáfér, mindegy mi marad másoknak. Nem elég, hogy ott a betegség, öregség, és halál. Még azt kis jót is szét kell taposni.
Sajnos az anyagi világot nem lehet megváltoztatni, mert egy Isteni terv szerint az a dolga, hogy szar legyen. Megmutatja az értéket pár pillanatra, majd azt, hogy az nem itt van. Azért van így, mert ezt a helyet tudnunk kell elengedni. Az első nagy lépés, maga a leágazás, a nagy tábla melyre az van írva a nyíl főlé, hogy Örök világ, nem más, mint az ebből a világból való kiábrándulás. Amikor azt mondja valaki: "Na jó, ebből elég, akkor lássuk azt az örök világot. Bármi is van arra, ennél csak jobb lehet." És elindulunk. Ahogy Bilbó mondta, ha egyszer rálépsz az útra, már visz magával, nem tudsz letérni róla.